Szünet

Sziasztok! 

Gondolom észrevettétek (vagy nem), hogy nem igazán rakok új részt. Ennek az az oka, hogy a nézettség a padló alatt van és a kommenteket sem kapom :( 
Emiatt jutottam arra az elhatározásra, hogy szünetelem egy kicsit a történetet. Nem törlöm le, mivel be akarom fejezni, azonban most egy teljesen új dologra koncentrálok, ami több embert is érdekel. 
Ez a makettablog: http://makettablog.blogspot.hu

Ez egy teljesen más dolog, mint eddig. Nem történet, hanem egy rajongói oldal szerűség. :) Saját vélemények, hírek, képek és dalszövegek fognak felkerülni rá. Az első bejegyzés úgy láttam felkeltette az érdeklődéseteket, ezért inkább azt tartom fontosabbnak :)
Köszönöm a megértést <3
Rékaa.

3. fejezet – Te vagy a célpont...

Az elkövetkezendő pár nap eseménytelenül telt. Nagyrészt a szobámban feküdtem egész nap és bámultam a tévét, majd este elmentünk négyen sétálni, mikor már elviselhető volt a hőség. Sajnos a lakóhelyünkön nincsen strand, így ott nem tudtuk hűteni magunkat.

Pénteken este egyedül feküdtem az ágyamba, laptoppal az ölemben. A többiek bulizni mentek, de nekem semmi kedvem nem volt hozzá, így inkább a gép előtt töltöttem az estét.

As long as you love me
We could be starving, 

we could be homeless, 

we could be broke

Hallottam meg a csengőhangomat, majd a telefonomra néztem, ami egy ismeretlen számot írt ki.

- Halló?

- Csáááááá, itt Tomika! Mizu? – kiabált egy ismerős hang a telefonba.

- Szia. Semmi. Honnan tudod a számom? – kérdeztem érdeklődve, ugyanis nem emlékeztem rá, hogy megadtam volna neki.

- Megcsörgetted magadat a telómról, nem emlékszel?

- Tényleg! Te hogy vagy? – kérdeztem, miután magamhoz tértem a döbbenettől. Oké, hogy meg van a számom, de miért hív fel? Talán jelentett neki valamit a hétvége?

- Én jól vagyok. Csak eszembe jutottál, ezért felhívtalak!

- Oh… ez kedves. És mit csinálsz most? – Remegett a hangom, szerintem ezt ő is meghallotta. Ez a „rád gondoltam” dolog egy kicsit sok(k) volt nekem. Jól éreztem magam vele a hétvégén, de nekem más célom volt. Mást akartam elérni. Ekkor jutott eszembe a tökéletes ötlet, hogy sikerülhet.

- Dalt írok. Augusztusban jön majd ki. Nagy lesz! – mondta nevetve.

- Az tök jó. És mondd csak, nem jársz majd valamikor Komárom-Esztergom megye felé?

- De valamikor lesz ott egy fellépésem. Eljössz majd?

- Persze! És Krisztián is fellép?

- Ööö… nem – mondta teljesen más hangon.

- Ó értem. Majd szólj, hogy jössz!

- Meglesz! Na, szia! – köszönt el és lerakta a telefont. Visszadőltem az ágyamra és a plafont kezdtem bámulni. Genyó vagyok. Tomika talán többet akar, hisz mikor elbúcsúztunk megcsókolt, és most felhívott… Én pedig csak kihasználom őt, hogy mást megszerezzek. Nem tehetek róla, de közelebb akarok kerülni hozzá, és ez csak úgy fog sikerülni, ha Tamással tartom a kapcsolatot. Nem tudom kiverni őt a fejemből, előttem van a kék szempár, a sötétbarna haj… Éder Krisztián, te vagy a célpont!

A következő hívásra nem kellett sokat várnom, másnap délelőtt újból csörgött a telefonom.

- Sziaaaaa! Na, megnéztem és július 28-án megyek, a facebookod alapján pontosan a te városodba!

- Na neeeeeee! Ide? Az mekkora jó! Előtte, vagy utána bejöhetnél hozzánk! – ajánlottam fel, mire szégyenlősen elfogadta a meghívást. Megbeszéltük a részleteket, majd letettük a telefont. Ismét elgondolkoztam. Bűntudatom volt, amiért így viselkedem Tomival, míg ő ilyen rendes velem. Te jó ég, mi bajom van? Soha nem éreztem még bűntudatot. Soha nem foglalkoztam mások érzéseivel, szemrebbenés nélkül kihasználtam az embereket, most miért van ez?

Gondolataimból ajtócsapódás, majd a 14 éves húgom dühös kiáltása ébresztett fel.

- Dorka, nem felejtettél véletlenül el valamit? Mondjuk engem?

- Jaj, Fanni, ne haragudj! Teljesen kiment a fejemből! – Mivel anyuék szinte folyton dolgoznak az én feladatom lett volna, hogy kimenjek a húgomért az állomásra. Két hetes nyári táborban volt, rengeteg bőrönddel és utazótáskával. Az utóbbi napokban azonban még arról is elfelejtkeztem, hogy egyáltalán van egy testvérem.

- Végülis csak fél órát vártam rád az állomáson, legalább nyolcszor hívtalak, de foglalt voltál, aztán meguntam a várakozást, és elindultam gyalog, a rengeteg csomaggal. Köszi az együttműködést! – ordibálta, én pedig nem tudtam mit mondani, csak sajnálkozóan néztem rá. – Mi ez a póló?

- Ja, hát ez csak… - Nem tudtam, hogy mit mondjak, kié a póló, volt egy olyan érzésem, hogy ő hallott már Fluor Tomiról.

- Ez csak…?

- Milyen volt a tábor? – próbáltam kitérni a válasz elől, de ő nem hagyta ennyiben. Összefonta maga előtt a karját és szúrósan nézett.

- Kivel kavarsz?

- Igazából senkivel. Valakivel most alakulgat talán valami, de még semmit nem tudok. Ígérem, ha lesz valami elmondom, oké? – tettem a kezem a szívemre, mire ő még mindig gyanúsan nézett, de azt hiszem elhitte.

- Hát jó. Amúgy eszméletlen jó volt. A legjobb az volt, mikor jött a meglepetés sztárvendég. És tudod ki volt az? – kérdezte lelkesen.

- Lövésem sincs. Azt sem tudom, hogy kik a nagy celebek itthon.

- Fluor Tomi volt! – sikította, én pedig a döbbent helyett próbáltam értelmetlen arcot vágni. Nem tudom mennyire sikerült, de örültem, hogy tagja voltam az iskolai színjátszó csoportnak. – Na, ne mondd, hogy még nem hallottál róla.

- Hú… nem tudom. Így nem ugrik be! – hazudtam, mire a húgom megfogta a kezem és berángatott a szobájába. Ledöbbentem, mikor megláttam. A falak tele voltak a hétvégén megismert srác képeivel, a parafatáblán autogramok sorakoztak, a polcon partyszemüvegek, a szekrény teli matricákkal. Oké, ez durva…

"Mindenhol ott vagyunk, és vigyorog a fejünk rád"

Sziasztook!

Néhányan kérdeztétek, hogy mikor lesz új rész... na ezzel van egy kis problémám.
A nővérem elvitte a laptopot a koleszba, de én előtte felraktam a történetet egy pendrive-ra, hogy meglegyen... erre a tesóm azt is elvitte. :')
Csütörtökön jön haza a koleszból, vagy aznap, vagy pénteken rakok részt attól függ, hány órakor érkezik meg. :)
Tényleg ne haragudjatok! <3
Egyébként kicsit szomorú vagyok, mert lassan érkeznek a kommentek, és az oldalmegjelenítések száma is kb fele, mint a furcsa hétköznapoké volt. Na mindegy, még bele kell rázódni :)
Csütörtök után nem tudom, milyen időközönként lesznek részek, mivel a laptop ugye a tesómnál an, a nagy gépen meg szöööööörnyen lassú a net, és nem szokott betölteni. Ha az néha betölt akkor hétköznap is rakok részt. :') Ígérem, próbálkozni fogok.
Remélem mindenkinek jól kezdődött a suli (haha, vicc volt, tudom, hogy nem). És akkor majd jövök a résszel.
Puszcs Rékaa <3

2. fejezet – Karácsonyfa…?

Miután felhívtam Csengét, akinek hál’ isten tudtam fejből a számát valamennyire megnyugodtam. Megbeszéltük, hogy majd falaznak nekem, nehogy megtudják a szüleim, hogy egy idegen pasinál töltöttem az éjszakát. Sóhajtva ültem le az ágyra, a srác pedig visszaült a forgósszékre és onnan nézett. Még mindig az ő pólójában voltam, valamint elővettem a táskámból az egyetlen nálam lévő ruhadarabot egy leggings-t.

- Nagyon csinos vagy! – nevetett fel.

- Hú de vicces. Még a nevedet se tudom, de már beszólogatsz – fintorogtam, mire csodálkozva nézett rám.

- Te nem tudod a nevemet? – kérdezte döbbenten.

- Mégis honnan kéne tudnom? Nem vagyok gondolatolvasó.

- Na ne mondd, hogy még nem hallottál rólam. Kicsilány óó szia helló, álljunk össze, mint két kicsi lego, ó na, figyu má’, mondom, mi a szitu, te lány én meg fiú, na mizu, mizu, mizu? – énekelte, én meg úgy néztem rá, mint egy bolondra. – Na ne mond, hogy még nem hallottad ezt a számot!

- Hát pedig nem hallottam. Mi ez?

- Jesszus, te hol éltél eddig? – csattant fel, szinte felháborodva.

- Németországban!

- Ja így már érthető! – mosolygott újra, majd a székkel felém gurulva elindult. – Akkor bemutatkozom, a nevem, Karácson Ta…

A nevét már nem tudta befejezni, mert a szék elakadt a szőnyeg szélébe és felborult. Hangosan nevettem, és nem bírtam abbahagyni. Pontosan a lábam elé esett, így fölé hajoltam és láttam, hogy ő is nevet saját magán. Miután sikerült felállnia, és mindketten abbahagytuk a nevetést, megszólaltam.

- Karácsonyfa? Elég fura neved van! – kezdtem el újra nevetni, és az ő szája is felfelé görbült.

- Hahaha! Szóval a nevem Karácson Tamás. De Fluor Tomi néven ismernek – rázott velem kezet.

- Fluor? Valami vegyész vagy?

- Nem, dehogy! Ez egy hosszú történet. Téged hogy hívnak?

- Somogyi Dorottya – mutatkoztam be én is. Ekkor hirtelen kivágódott a szoba ajtaja és belépett rajta egy borostás, barna hajú, kék szemű srác.

- Oh, bocsi, nem tudtam, hogy vendéged van! – kért bocsánatot Tamástól, majd kajánul vigyorogni kezdett, mikor meglátta, hogy az ő pólójában vagyok. – Csak szólni akartam, hogy Bence ma mégsem jön, lebetegedett.

- Oké, köszi, hogy szóltál! Krisztián, ő Somogyi Dorottya. Dorottya, ő a lakótársam, Éder Krisztián! – mutatott be minket egymásnak, mire én csillogó szemekkel rávágtam:

- Tudom!

Tamás úgy csinált, mint aki nagyon megharagudott, hogy SP-ről már hallottam, róla pedig nem. SP már akkor is híres volt, mielőtt kiköltöztem Németországban, így nem egy számát hallottam már és nagyon szerettem őket. Emellett persze ott volt az is, hogy nagyon jól nézett (és néz) ki, tehát elérte nálam az igazi rajongást. Még legalább egy órán keresztül beszélgettünk, aztán sajnos Krisztiánnak le kellett lépnie, így újból kettesben maradtunk Tamással. 

***

- Oké, a neten az volt írva, hogy innen indul a vonatod – mutatott a peronra, majd végig nézett rajtam. – Neked sokkal jobban áll a pólóm.

- Nagyon köszönöm, majd valahogy visszajuttatom hozzád! – Mivel a ruhám teljes mértékben kettészakadt, így Tomitól kellett valamit kérnem. Szerencsére találtunk a szekrényében egy pólót, amit félvállasan vettem fel, valamint feltettem rá az övemet, így úgy nézett ki, mint egy tunika.

- Nem kell. Ajándék! – mondta mosolyogva, ekkor begördült mellénk a vonat, és meghallottunk az ismerős hangot. „Vágány mellett vigyázni!” Majd azt is, hogy honnan jött és hová megy.

- Hát, akkor… köszönöm, hogy… köszi mindent! – mosolyogtam rá, igazából elég kínosnak éreztem a szitut, és nem tudtam, mit mondjak.

- Szívesen! Hogy őszinte legyek, nagyon jól éreztem magam. Végre nem a megszokott történt.

- Örülök, hogy megismertelek. Szia! – köszöntem el, de mielőtt felszálltam a vonatra megfogta a kezem, visszahúzott, és megcsókolt. Perceken keresztül csak egymással foglalkoztunk, lebénult az agyam, csak az utolsó füttyszó tudott megzavarni minket, miszerint fel kell szállnom a vonatra, ha nem akarom ezt is lekésni.

 Mosolyogva integetett nekem a peronról, alakja egyre kisebbnek tűnt, majd végül elfordult a vonat és már semmit nem láttam belőle.

Ez egy érdekes hétvége volt. Érdekes lezárással – jegyeztem meg magamban.

Már több mint félórája utaztam, amikor észrevettem, hogy még mindig fülig ért a szám. Nagyon vártam már, hogy hazaérjek és elmeséljem a barátnőimnek, hogy mi történt. Megfogadtam Tominak, hogy csak és kizárólag a legjobb barátnőimnek fogom elmondani, és nekik is hangsúlyozom majd, mennyire fontos, hogy ne járjon el a szájuk. Szomorú voltam, hogy ennyivel, egy csókkal le kellett zárnunk ezt az egész dolgot, mert bár Tomi annyira nem az esetem, nagyon megkedveltem. Az a jó kedv, ami belőle sugárzott engem is feldobott és elfelejtettem minden szomorúságomat. Reméltem, hogy minél előbb találkozhatok vele és tudunk még beszélni. Nem hagyhatom ennyiben.

Aztán persze ott volt még Krisztián, aki felért nálam az álom pasival. Az az egy óra beszélgetés, bebizonyította, hogy nem csak nagyon helyes, hanem kedves és humoros is. Vele talán még jobban találkozni akartam, de tudtam, hogy ezt csak úgy érhetem el, ha Tomival tartom a kapcsolatot.

Pár perc múlva megláttam az ismerős épületet, így fogtam a kistáskám és a vonat ajtaja felé mentem. Lassan megállt, én pedig leugrottam, abban a pillanatban mellettem termettek a barátnőim.

- Hol voltál? – szegezte hozzám a kérdést Bogi.

- Kivel voltál?

- Nagyon aggódtunk érted! – ölelt át Csenge, majd a többiek is csatlakoztak hozzá.

- Ne haragudjatok! Tudom, hogy hülyeséget csináltam. Köszönöm, hogy falaztatok! – néztem rájuk bocsánatkérően, de az ő tekintetük nem enyhült.

- A szüleidnek azt mondtuk, hogy találkoztál egy régi barátnőddel, nála aludtál, ezért lekésted a vonatot.

- Köszönöm.

- Na, de most mondd el végre, hogy kivel voltál, hol, és mit csináltatok? – parancsolta Lexi, mikor elindultunk a házunk felé. Elmondtam nekik mindent, hogy hogyan ismerkedtünk össze, hogy elszakadt a ruhám, de Tomi nevét nem mondtam ki, csak a legvégén. A lányok reakciója durvább volt, mint amire számítottam.

- Na neeeeeeeee! – mondta elképedve Lexi.

- Micsoda? – kérdezte Csenge.

Bogi csak szimplán sikított egyet, amiből arra következtettem, hogy tényleg sztár, sőt nagyobb, mint hittem. 

- De ígérjétek meg, hogy senkinek nem mondjátok el!

„Egy hajnali szívverés mellett néztem, ahogy elmész, igen későn döbbentem rá, mit tettem, mit kellett volna tennem.”

1. fejezet - A buli

„All the crazy shit I did tonight

Those would be the best memories

I just wanna let it go for the night

That would be the best therapy for me”

Ugráltunk, sikongattunk, nevettünk és énekeltünk a legjobb barátnőimmel, miközben a ruhák között válogattunk.

- Végre újra együtt a banda! – kiabálta énekelve Lexi, utalva arra, hogy három év után hazatértem. Gimi elsőben kaptunk lehetőséget arra, hogy kint tanuljunk Németországban, cserediák program keretein belül. Mind a négyen megpályáztuk, de csak engem választottak ki, így fájó szívvel itt kellett hagynom a barátnőimet. Ezt a három évet a Böhmer családnál töltöttem és a helyi gimnáziumban tanultam, viszont az utolsó évben már itthon, Magyarországon fogok tanulni, majd év végén érettségizni.

- Azt hiszem, én ezt választom! – mutatott fel egy rikító rózsaszín rövidruhát Csenge. Lexi egy feketét választott, Bogi egy kéket, én pedig egy halvány rózsaszínt. Még gyorsan belőttük a hajunkat, megigazítottuk a sminkünket, és fél óra múlva már jókedvűen baktattunk a 4bro felé, ahol a hazatérésemet készültünk megünnepelni.  Rengetegen buliztak, tele volt a bisztró, a zene dübörgött, amitől akaratlanul is mozogni kezdett a lábunk.

- Négy Sex on the Beach koktélt kérünk! – léptünk oda a pulthoz és leültünk egy-egy bárszékre. Koccintottunk a koktéljainkkal, majd „felmértük a terepet”, azaz pasikat kerestünk.

- Nem is rossz ma a választék – mosolygott Bogi és tovább vizslatta a táncoló tömeget. Szőke haját hátradobta, rámutatott a kiválasztottjára, majd megosztotta velünk tervét. – Egy órakor találkozunk ugyanitt, addig mindenki mehet amerre lát. Egykor viszont lelépünk, mivel holnap fél kettőkor indul haza a vonatunk, addig ki kell józanodnunk!

- Oké! – mondtuk kórusba és szépen lassan lelépett mellőlem mindenki. Nekem nem volt sok kedvem táncolni, meg idegen pasikat felszedni, igazából sosem voltam ilyen. A sokadik whiskey-kóla után már megjött a hangulatom a táncoláshoz, így felugrottam a székből, de abban a pillanatban estem is volna el. Szerencsémre egy srác éppen felém tartott, így elkapta a kezemet.

- Hé, óvatosan kislány! – mondta mosolyogva, hangjából lehetett hallani, hogy már ő sem józan, a kezében lévő sörösüveg pedig igazolta is sejtésemet. A kezemet nem engedte el, szemével az egész testemet végigmérte.

- Nem vagyok kislány, a szemeidet pedig most vedd le rólam!

- Jól van, bocs! – kért bocsánatot, majd felsegített egy bárszékre (nem mintha rászorultam volna a segítségére) és ő is leült. – Mit ittál?

- Whiskey-kólát! – válaszoltam, bár ne értettem, miért olyan fontos ez, azonban mikor mellénk lépett a pultos már világossá vált.

- Egy korsó sört és egy whiskey-kólát! – Miután lerakta elénk az italokat a pultos srác, nem szóltunk egymáshoz, csak ittunk. Míg ő a sörével volt elfoglalva végre alkalmam volt rá, hogy megnézzem, kivel is van dolgom. Egy elég magas, huszonöt év körüli srác volt, barna hajjal, amit sapka takart, és ha jól láttam barna szemekkel. Tízes listán nyolcasnak gondoltam. Barátnőimmel mindig pontoztuk a pasikat, egyetlen szabály volt csak: egy srác csak akkor lehet tízes, ha jársz vele, addig a legmagasabb pontszám a kilenc. – Gyere, táncoljunk!

Felálltam én is, és kézen fogva elvegyültünk a táncolók közt. Útközben találkoztunk Bogival is, aki tágra nyílt szemekkel bámult a táncpartneremre.

Eleinte távolságtartóan táncolt, tőlem elhúzódva, majd a második számnál már átkarolt. Egyre közelebb húzott magához és végig vigyorgott. Mikor a DJ egy kicsit lassabb számot nyomott még jobban átölelt, már szinte mozdulni is alig bírtam. A szám végén megpörgetett, amin

elnevettem magam, majd mikor visszapördültem hozzá, megcsókolt. Nem volt hosszú csók,

közben végig a hátamat simogatta. Mikor elváltunk egymástól a fülemhez hajolt és valószínűleg  kiabált, de én csak suttogásnak hallottam a szavakat:

- Feljössz hozzám? – kérdezte cinkos mosollyal. Bólintottam, így összekulcsolt kezekkel kimentünk. A kinti levegő hűvösnek tűnt a benti forróság után, ez kicsit kitisztította a fejem, de még mindig forgott velem a világ. Hívott egy taxit, amíg azt vártuk a nyakamat csókolgatta és apró puszikat nyomott az arcomra. Végül beszálltunk a taxiba, átkarolt, én pedig szorosan hozzábújtam…

Ismeretlen helyen ébredtem fel. Nem otthon voltam, nem Németországban, de még csak nem is Csenge keresztszüleinek a pesti albérletében. Hirtelen felültem, és körülnéztem. Egy nem túl nagy sárga falú szobában voltam, az ággyal szemben egy számítógép, körülötte rengeteg lap és cetli, valamint kicsi plüss medvék. A szoba másik felében egy szekrény volt, valamint egy polc tele sapkákkal. Volt ott sárga, kék, rózsaszín, fekete, hálós, fullcap, tényleg mindenféle. Fel akartam állni, hogy körülnézhessek, de elborzadva vettem észre, hogy egy szál bugyiban és melltartóban vagyok. Te jó ég, mi történt éjszaka? Épp ezen töprengtem, mikor belépett az ajtón egy magas, sapkás srác, aki talán tud válaszolni a kérdéseimre.

- Szia! Ezek szerint felébredtél. Tessék! – köszönt mosolyogva, majd a kezembe nyomott egy bögre kávét. Ismerős volt a mosolya, képek villantak be a buliról, így rájöttem, hogy vele töltöttem az éjszakát, és valószínűleg az ő lakásán vagyok.

- Köszi! – mosolyogtam én is, és óvatosan ittam, hogy ne csússzon le rólam a takaró. Leült az ággyal szemben lévő gurulós forgószékre és onnan figyelte az ügyetlenkedésemet. – Mi történt éjszaka?

- Hát a 4bro-ban találkoztunk, aztán elég jól megismerkedtünk és úgy volt, hogy itt folytatjuk, de te bealudtál a taxiban, úgyhogy felhoztalak. Ennyire emlékszem – mondta még mindig mosolyogva. Neki nem fárad el a szája a sok mosolygástól?

- Oké. Ugye semmi nem történt köztünk? – kérdeztem aggódva.

- A semmi azért túlzás. Valami történt köztünk, de nem feküdtünk le egymással, nyugi!

Nagyot sóhajtottam. Hála Isten, annyira nem veszítettem el a fejem.

- De akkor hogy került le rólam a ruhám?

- Ja, hát… öhm… mikor hoztalak fel, elakadt a korlátban és… konkrétan kettészakadt.

A telefonomat kerestem, hogy megnézzem, mennyi az idő, hisz a vonatot nem kéne lekésnem, és jó lenne, ha a lányok tudnának még valami ruhát hozni. Átnéztem az ágy környékét, és a szobát, de sehol nem láttam.

- Tessék! – dobott oda nekem egy pólót. Felvettem és végre kiszállhattam az ágyból. Sehol nem találtam a telefont, egyre jobban kezdtem pánikba esni, majd mikor megláttam az órát a falon végképp kétségbe estem: 13.43. Vagyis elment már a vonatom. – Hé, jól vagy? Nagyon sápadt vagy, ülj le!

- Nem tudod, hol a telefonom?

- Nem, de mondd a számod, megcsörgetlek! – Lediktáltam neki a számomat, de hiába, mivel ki voltam kapcsolva. Mikor a fürdőbe indultam, hogy nagyjából összeszedjem magam, az ajtó előtt a földön megpillantottam a kistáskámat, benne a telefonommal. Rögtön próbáltam bekapcsolni, de a kis fehér Samsung Galaxy Mini nem reagált semmire.

- Remek, le vagyok merülve. Ó, hogy… - kezdtem el szitkozódni, mire a srác mögém lépett és hátulról átölelt.

- Nyugi van! – búgta a fülembe.

- Nem tudok megnyugodni! Lekéstem a vonatot, fogalmam sincs, mikor és hogy megyek haza, a ruhám elszakadt és a telefonom is lemerült!

- Tessék, telefonálhatsz erről! – adta kezembe az iPhone-ját. – Ruha… keresünk valamit, vagy nem messze innen van egy bolt, akár oda is lemehetünk. És kikísérlek az állomáshoz, pár utcányira van innen! – mondta kedvesen. Belenéztem a mogyoróbarna szempárba és rögtön megnyugodtam. Szokás szerint mosolygott, amitől a szemei kicsit összeszűkültek. Nagyon magas volt, így fel kellett emelnem a fejem, hogy a szemébe nézhessek. Még pár percig csak egymást néztük, aztán eszembe jutott, hogy fontosabb dolgom is van ennél.

„Nálam jól telnek a napok, állítólag állat vagyok”

(Sziasztok! Remélem tetszett az első fejezet, és ezen a blogon is úgy kapom a kommenteket, ahogy az előzőn. Továbbra is fent áll a "szabály", hogy amíg nincs legalább 3 komment, addig nincs új rész! :) Szép estét! Réka <3)

Fontosabb szereplők

Sziasztok!
A történetet egyelőre még nem tudom, hogy mikor kezdem, de addig is bemutatom a fontosabb szereplőket.

A főszereplő lány Dorka, egy kisvárosban él szüleivel és húgával, Fannival. Ő és három legjobb barátnője Lexi, Bogi és Csenge gyerekkoruk óta legjobb barátnők. Tomit és Krisztiánt szerintem nem kell bemutatnom ;)
A többit, majd megtudjátok, ha elkezdem írni. :)
Remélem tetszeni fog és igyekszem, hogy minél előbb olvashassatok!
Rékaaa <3












Karácson Tamás ~ Fluor

Somogyi Dorottya ~ Dorka

Somogyi Fanni (Dorka húga)

Fodor Boglárka ~ Bogi
(Dorka barátnője)

Jakab Csenge
(Dorka barátnője)

Bíró Alexa ~ Lexi
(Dorka barátnője)

Éder Krisztián ~ SP